Egy olvasó kérdése: "Ha meglátsz valakit az úton koldulni, megosztod vele pénzed amikor érzelmileg megmozgat? Vagy valakivel, aki nem tudta elsajátítani hogyan hallhatja meg Lelke hangját és anyagi csődbe került ebben a helyzetben? Nagyon döntetlen és összezavart vagyok, hogyan tekintsek erre a dologra. Megtudnál osztani egy perszonokratikus szemszöget ezzel kapcsolatban?"
Rhiame válasza:
Amikor Los Angelesben egy előadást tartottam, egy részt vevő hasonlót kérdezett tőlem. Neki céloztam a következő kérdést: "Mi mozgat meg emociónálisan, amikor meglátsz egy koldust? Mi az, ami arra késztet, hogy pénzt adjak neki?". Próbáljuk meg átelemezni, mi rejtőzik a "hatással van rám" kifejezés alatt.
A válasz egy másik résztvevőtől érkezett, "ez a félelem, hogy én is hajléktalan leszek, akinek nincs tető a feje felett, és annak az esedékessége, hogy senki nem fog rajtam segíteni."
Felfedezvén ezt az okot, egy érzelmi reakciót indított el, hatással volt rá a koldus. Saját magát látta ebben a hajléktalanban. A koldus a belső félelmeim tűkörképe.
Amit látok másokban és érzelmileg megmozgat (reagálok rá), ez bennem is jelen van, csak nem veszem észre. A többiek tűkörként viselkednek, melyek saját képemet tükrözik vissza.
Érzelmileg érintve érzem magam egy hajléktalan láttán, addig, amíg olyan félelmeket hordozok magamban, ami a hajléktalan életminőségével kapcsolatos. Ezek a félelmek emberről emberre változnak, a múlt, a kultúra, oktatás, hit és értékektől függően. De, a leggyakoribb félelmek: a pénzhiánytól, az elutasítástól, a magánytól való félelem.
Egy perszonokratikus szemszögből nézve, mindenki közülünk egy Teljes Teremtője (és nem csak rész teremtő!) az Univerzumnak - és ebből következtetve a saját életünknek is. Ezért, a hajléktalan én vagyok és nagyon fontos, hogy azt a személyt is egy Teremtőnek tekintsem - még akkor is, ha ő nem tudatos erről. Amint valakire úgy tekintek, mint egy áldozatra, azt jelenti, hogy magamat is egy áldozatnak tartom.
A meghatározás szerint, egy áldozat nem vállal felelősséget azért, ami vele történik -tehát nem
teremtője saját életének. Ő másokat okol vagy a körülményeket a sorsáért.
Úgy tekintve valakire, hogy ő sorsának teljes teremtője, nem jelenti azt, hogy érzéketlenné, szívtelenné válok, épp ellenkezőleg. Hogyha a másik személy én vagyok, hogyan szeretném, hogy kezeljenek? Hogyan szeretném, hogy rám tekintsenek vagy hogyan beszéljenek hozzám? Mit szeretnék kapni másoktól?
Amikor egy hajléktalannal találkozok, nem az a kérdés, hogy "adnom kéne pénzt neki vagy nem?". Amit fontos megérteni, hogy miért érzem rákötelezve magam, hogy pénzt adjak. A félelem beazonosításának fontossága, amit a koldus felébreszt bennem, hogy átalakíthassam és átléphessek a következő szintre a személyes fejlődésemben.
Amikor a félelmen teljesen át van alakítva, valoszínű, hogy nem fogok már koldust látni - nem vesznek részt az én valóságomban, mivel én vagyok életem Teremtője, folyamatosan teremtek, látva vagy nem koldust.
Tudatunk szelektiv, olyan személyekre és helyzetekre leszünk éberek, amelyek relevánsak személyes fejlődésünk számára. Ez a jelenség hasonló ahhoz, amikor egy csoport tanuja ugyan annak az eseménynek (autóbaleset vagy film), és amikor megkérdezik őket, hogy mit láttak, egyik sem írja le ugyanazt a dolgot. Ők azt látták, ami épp az akkori észlelési szintjük volt - amely azonos volt abban a pillanatban levő tudatossági szintükkel. Hasonlíthatunk egy személyt egy rádióhoz: a belső frekvencia (tudatosság) amelyre egy személy be van állítva egy bizonyos momentumban, felvehet (hallhat, láhat) olyan elemeket, amely ugyanezt a frekvenciát sugározza. Ez megmagyarázza, hogy az emberek hogyan teremtik meg saját valóságukat, amely teljesen különbözhet a többiekétől. Annyi valóság létezik, ahány egyén.
Másrészt, egy hajléktalan egy Teremtő - ideje nagyrészében tudatlan, de ennek ellenére Teremtő - és ő megteremtette, hogy megtapasztalja a szegénységet, hogy fejlődjön. Ki dönti el, hogy szegénynek lenni rossz és gadagnak lenni meg egy jó sorsot jelent? Csak az egó az, aki skatulyáz jó-rossz, helyes-helytelen, stb. És ezt a túlélés nevében teszi - az én, a csoport, a faj túlélése nevében. Ami megnöveli az esélyeimet a túlélésre az jó, és ami nem, az rossz dolognak számít.
De, egy magassabb szinten, mindkét tapasztalat lényeges, az evolúciós folyamatban, mint egésznek. A szegénynek szüksége van a gazdagra és a gazdagnak a szegényre, éppen most a duális valóságunkban, amíg elérjük a visszatérést a tudatosságba.
Egy másik dolog, ami történhet velem amikor átalakítom a hajléktalanok láttán felbugyogó félelmeimet, hogy nem lesz hatással rám egyáltalán, amikor meglátok egyet - békét fogok érezni az ő jelenlétében, érzelmileg semleges maradok. Amikor elérem ezt az érzelmi semlegességet, könnyebb lesz a másikra egyszinten tekinteni- teremtnőre, mint én és nem, mint egy áldozatra. A másik személy is valószinüleg kényelmesebben fogja érezni magát jelenlétemben. A szégyen és a nyugtalanság érzése feloldódik, mint a különbözőség láthatatlan fala, amely elválasztja a dominánst (a pénzest) a dominálttól (pénz nélkülit). Csak ez segíthet egy híd létesítésében, ahol mindkét fél hasznot élvezhetne egyik a másiktól és fejlődhetnének.
Mivel a végén, amikor megoldom a hajléktalanná válással kapcsolatos félelmemet, amint magamba építem, hogy én egy határtalan teremtnő vagyok és képes vagyok bőséget teremteni magamnak, a hajléktalan is ugyanakkor meggyógyitja a félelmét és hitét, hogy ő nem képes vigyázni magára és nem tud bőséget teremteni. Ez egy ajtó, amely sikerhez vezet és sokkal erőssebb, mint a pénz vagy termék adománya.
Összefoglalva, addig fognak hajléktalanok létezni, amíg megvan a félelmem, hogy én is azzá válhatok - más szavakkak, addig amíg azt hiszem, hogy tehetetlen birka vagyok (áldozat, nem vállalok felelősséget azért ami velem történik) képtelen vagyok magamra vigyázni (fenntartsam magam) és aki egy külső megmentőre vár, hogy segítse sorsát.
Amint átalkítom a félelmet és tudatosítom, hogy ki vagyok - határtalan teremtnő - a koldusság és összes jellemzője a hajléktalannak, mint a szegénység, eltűnik a föld felszínéről, mivel ami kivülem történik, az az én belső csomagom tűkörképe.
Tehát, a valódi megoldás nem az, hogy ételt vagy menedéket biztosítok ezeknek az embereknek - ezek csak rövid lejáratú megoldások. A félelmeim sejt szinten való átalakítása a kulcs, és hogy elkezdjek úgy viselkedni, mint egy teretmtő az életem összes aspektusában. Csak ekkor fog megjelenni a határtalan bőség. Ez egy reális feladat, amely sokkal több erőfeszítést és bátorságot igényel, mint átadni egy bankjegyet.
___________________________________________________________________________
Írta: Rhiame
Forrás: https://personocracy.wordpress.com/2013/06/09/is-homeless-creator-of-his-fate/
Fordította: Orsi
